facebook
dandelion1.jpg

Közösen gondolkodunk...

EGYEDI ALKALMAZÁSFEJLESZTÉS

Társaságunk által fejlesztett alkalmazásaink általános jellemvonása az egységesség, amely a rendszereinkkel szemben támasztott különböző elvárásoknak, átfedő céloknak, eltérő súlyú és igénybevételű feladatoknak az ellentmondás-mentes, érthető, könnyen kezelhető kiszolgálásában nyilvánul meg.

Ez az egységesség teljesedik ki minden esetben az adott rendszert alkotó elemek, összetevők közötti kapcsolatokban, a kezelőfelületekben, a működtetéshez, betanuláshoz szükséges ismeretek, jogosultságok struktúrájában, hierarchiájában.

A koncepciótervezés során az építendő rendszer tervezett funkcionalitását, elvárt működési dinamikáját helyezzük a vizsgálataink középpontjába, miközben a rendszert használók szerepköreit és egymás közötti kapcsolatrendszereit térképezzük fel. A megvalósítani kívánt célokat partnereink tevékenységi körétől függő-, interdiszciplináris módon, közösen határozzuk meg. Az ezt követően elkészített rendszertervünk az így megjelölt, azonosított célok és feladatok konzisztens és teljes megoldását eredményezi. A rendszereinket a megvalósítást követően, az átadás-átvételi folyamat előtt, vonatkozó minőségbiztosítási szabályzatunk alapján, egyaránt verifikáljuk és validáljuk.

Az általunk fejlesztett rendszerek hibamentességére a rendszer teljes életciklusára garanciát vállalunk.

PORTÁLOK, HONLAPOK

Az általunk készített honlapokkal, portálokkal szemben megrendelőink igényei általában a funkcionalitáson túl, a vizuális megjelenésre, az alkalmazandó vagy éppen kerülendő technikai megoldásokra, az oldalak strukturális kialakítására is vonatkozhatnak.

Ezeknek a sokféle, és sokszor ügyfeleink által "próbáljuk ki így is" céllal kért, megannyi variációs lehetőség rugalmas és gyors kiszolgálásának elengedhetetlen feltétele cégünk saját, MODULARYS nevű keretrendszere, amelynek minden egyes rendszereleme, komponense egyedileg állítható, paraméterezhető, testreszabható.

Mi a MODULARYS?

A MODULARYS a NETFÓRUM által fejlesztett, modulárisan felépített portál és CMS rendszer, amelyet szakembereinkkel 2000 óta tökéletesítünk annak érdekében, hogy Partnereink azzal a kényelemmel és magabiztossággal szerkeszthessék saját oldalaikat, amelyet a jelenleg piacon lévő termékek közül csak az általunk szállított rendszerek képesek nyújtani. Ügyfeleink egybehangzó véleményének egyik indoka biztosan az, hogy a MODULARYS felépítése az asztali gépeken megszokott, ablakos rendszerű, azaz, a MODULARYS minden komponense grafikus környezetben, párhuzamos futtatható, lehetővé téve ezáltal a gyors, kényelmes, rugalmas munkavégzést, miközben egy megszokott, távoli asztal nyújtotta kezelhetőséggel rendelkezik.

A MODULARYS tetszőleges méretű és funkcionalitással bíró honlapot, portált képes kiszolgálni,
legyen szó vállalati honlapról, webáruházról, közösségi oldalról, vagy akár nagy forgalmú hírportálról, videó- és fájlmegosztó szolgáltatást kínáló webhelyről.

A MODULARYS-ban épített portálok, webhelyek szolgáltatásai ügyfeleink változó igényei szerint, dinamikusan bővíthetőek, módosíthatóak. Rendszerünk részletes bemutatása ezen a linken található.

Kulcsszavak:  modularys 
KERESŐOPTIMALIZÁLÁS (SEO)

Társaságunk kiterjedt webmarketing szolgáltatásportfolióval igyekszik segítségére lenni Ügyfeleinek abban, hogy internetes oldalaik minél nagyobb számú látogatót, potenciális vásárlót tudhassanak magukénak. A feladatkörből, - amely részletes ismertetése a WEBMARKETING menüpont alatt kapott helyet, - a legfontosabb teendő minden honlap-tulajdonos számára bizonyosan az elkészített weboldalak keresőbarát, optimalizált kialakítása annak érdekében, hogy a tevékenységi körre, témára jellemző keresőszavakra megjelenő találati oldalon a keresőoptimalizált honlap előkelő besorolást nyerhessen.

A NETFÓRUM által szállított egyedi alkalmazásfejlesztési, MODULARYS megoldásaink, továbbá myBIZ néven kínált dobozos portál megoldásaink mindegyikét úgy programozzuk, építjük fel, hogy azok minden, napjainkban ismeretes keresőbarát programozási technikának, kritériumnak eleget tegyenek.

Ezek a kritériumok időről időre némileg változnak, korábbiak háttérbe szorulásával újabb szempontok kerülhetnek előtérbe. Ezen változásokat online, hivatalos és szakértői blogokon, fórumokon, témával foglalkozó szaklapokban, marketing, fejlesztői és egyéb kapcsolódó kiadványokban követve, rendszereinkben azonnal érvényre juttatjuk.

Ügyfélszolgálat

Irodánk címe:
H-2000 Szentendre, Szatmári utca 41.

Telefon:
+36.26.500.075
Fax:
+36.26.500.076
Mobil:
+36.20.983.4677

E-mail:
support kukac netforum.hu

Referenciáink

Hogyan érjünk el magasabb helyezést a Google találati listáján?
KERESŐOPTIMALIZÁLÁS (SEO)
Keresőoptimalizálás
WEBMARKETING
KERESŐOPTIMALIZÁLÁS (SEO)

Vélemények rólunk

„A korábbi honlapunk után soha nem gondoltam volna, hogy a webes megjelenésünk annyira exkluzív lehet, mint amire mi a férfi divatáru gyártásában törekszünk. Arra pedig végképp nem számítottunk, hogy a hírlevél ekkora jelentőséggel bírhat ügyfélkörünk támogatásában....

"Nagyon tetszik az új adminisztrációs felület! Bármi meg tudok csinálni pillanatok alatt! Köszönöm!"

Szolgáltatás kategóriák

» Webáruház
» STORESYS
» Webbolt
» Webkatalógus

domainkiraly_1570_hal.jpg

Akkreditált Regisztrátor