facebook
dandelion4.jpg

A közös többszörösök...

DOMAIN NÉV REGISZTRÁCIÓ

Léteznek olyan ingyenes tárhely szolgáltatók, amelyeken regisztrálva ingyenes aldomain névre tehetünk szert, azonban, üzleti tevékenység folytatásához ez semmiképpen nem szerencsés. Az interneten egy vállalkozás renoméjának egyik sarkalatos alappillére a saját domain név. Az önálló domain névvel nem rendelkező vállalkozások megbízhatósága azonnal megkérdőjeleződik, kézenfekvő ugyanis, hogy az illető vállalkozás nem hosszútávon tervez, ha egy saját domain név regisztrációval járó, - általában 12 hónapra szóló - jelenlétnyi elköteleződést sem vállal.

Az ingyenes szolgáltatásokon igénybe vett másodszintű aldomainek másik nagy hátránya az üzleti bizalom szempontjából az is, hogy míg saját domain esetén a fenntartó kiléte a regisztrációs adatbázisok segítségével ellenőrizhető, addig ez az ingyenes tárhely szolgáltatások esetében általában nem végezhető el, az oldal fenntartójának a kiléte hagyományos módszerekkel nem tudható meg.

A másodszintű domainnevek alkalmazása ellen szóló további érv az is, hogy a bonyolultabb név miatt annak megjegyezhetősége és kommunikációja is keresőoptimalizálása is nehézkesebb, mint a vállalkozás nevét, vagy annak tevékenységét tükröző, találóan választott domain név esetében.

Társaságunk akkreditált regisztrátorként jogosult .hu domain nevek igénylésének fogadására és azok feltételek szerinti delegálására. Ezirányú tevékenységünket 2006 óta végezzük, amelyet 2007-ben nemzetközi végződésekkel is kibővítettünk, lehetővé téve ezáltal többek között közvetlen domain név regisztrációt .com; .net; .org; .biz; .tv; .bz; .eu; és tovább több tucat generikus (gTLD) és ország (ccTLD) végződés alá is. Részletes árlistánk és az igényléshez szükséges dokumentumok itt találhatók.

A domain nevek elérhetővé tételéhez domain névszerverekre (DNS) van szükség, amelyek tartalmazzák a domain név működéséhez szükséges technikai beállításokat. A nálunk delegált domainekhez ingyenes elsődleges és másodlagos (DNS1 és DNS2) szolgáltatást biztosítunk.

Kapcsolódó tartalmak:
ELEKTRONIKUS LEVELEZÉS, WEBMAIL

Saját domain névvel rendelkező és saját domain névvel nem rendelkező ügyfeleink számára egyaránt, elvi korlátozás nélküli darabszámú email postafiók létrehozásának lehetőségével elektronikus levelezési kiszolgálást biztosítunk.

Minden e-mail címhez lehetőség van továbbá elvi korlátlan számú alias címet is rendelni, így egy fiók alól akár több címre érkező levelek is fogadhatók. Szolgáltatásunknak köszönhetően ügyfeleink akár saját kezűleg beállítható webes felületen (cPanel), akár ügyfélszolgálatunk segítségét kérve gyorsan és rugalmasan juthatnak biztonságos, vírus- és spam védelemmel ellátott postafiókokhoz. A kényelmes, helytől és időtől független elérhetőség biztosítása érdekében ügyfeleink számára minden megszokott csatlakozási módot biztosítunk. Ennek keretében a hagyományos POP3 és IMAP protokollokon keresztül történő hozzáférés mellett, a www.levelezo.hu címen elérhető kiszolgáló portálunkon keresztül ügyfeleink mobil eszközről vagy "idegen" számítógépről, a világ bármely pontjáról hozzáférhetnek a postafiókjaikhoz (biztonságos HTTPS vagy hagyományos HTTP protokollon keresztül).

Ügyfeleink kérésére SMTP szolgáltatást is biztosítunk, melynek segítségével a kimenő elektronikus leveleknek a kiszolgálását is cégünk rendszere végzi. A szolgáltatás révén ügyfeleink levelezése függetlenné válik a mindenkori internet hozzáférés szolgáltatótól, folyamatos, fennakadásmentes működést téve lehetővé esetleges székhely, telephely vagy szolgáltató váltás esetén.

WEBTÁRHELY

Tapasztalatok alapján egy weboldal elérhetőségét leginkább befolyásoló tényező a tárhely rendelkezésre állása, amelyen az oldal hosztolva van. A tárhely szolgáltató választása tehát az egész webes jelenlét szempontjából kulcsfontosságú döntés lehet. Az ingyenes tárhely szolgáltatások esetén - általában a hosztolt oldalak felett, alatt- elhelyezésre kerülő szolgáltatói reklámcsíkok zavaró jellege, továbbá a keresőoptimalizálást ellehetetlenítő hatásai mellett, ezek betöltődése miatti lassabb kiszolgálás is probléma forrása szokott lenni, az egyébként többnyire nem is publikált rendelkezésre állási mutatókkal egyetemben.

Minőségi tárhely szolgáltatásról akkor beszélhetünk, ha róla az oldalak gyorsan betöltődnek és ha azon az oldal elérését akadályozó üzemzavarok nem lépnek fel. Napjainkban a magas megbízhatóságot és biztonságot egyaránt garantálni képes informatikai rendszereket a minden ponton redundáns módon kiépített infrastruktúra; a minden elemre kiterjesztetten működő, aktív felügyeleti rendszer; és az üzemeltetési területen sok éves tapasztalattal rendelkező, proaktív, folyamatos megelőző karbantartást végző szakértői csapat együttesen képesek garantálni. Nálunk az adatai garantáltan jó helyre kerülnek! Önnek is helyet biztosítunk! Kérje ajánlatunkat, vagy rendeljen online!

Ügyfélszolgálat

Irodánk címe:
H-2000 Szentendre, Szatmári utca 41.

Telefon:
+36.26.500.075
Fax:
+36.26.500.076
Mobil:
+36.20.983.4677

E-mail:
support kukac netforum.hu

Referenciáink

WEBTANÁCS

Vélemények rólunk

„A korábbi honlapunk után soha nem gondoltam volna, hogy a webes megjelenésünk annyira exkluzív lehet, mint amire mi a férfi divatáru gyártásában törekszünk. Arra pedig végképp nem számítottunk, hogy a hírlevél ekkora jelentőséggel bírhat ügyfélkörünk támogatásában....

"Nagyon tetszik az új adminisztrációs felület! Bármi meg tudok csinálni pillanatok alatt! Köszönöm!"

Szolgáltatás kategóriák

» Domain név regisztráció
» Levelezés, webmail
» Webtárhely

domainkiraly_1570_hal.jpg

Akkreditált Regisztrátor